Dark Emptiness

Mindig az ablakban...
Nyáron. Pár lopott, magányos pillanatban.
Mintha valami állandót keresnék...
Mintha már a vízipipa sem lenne az.
Az is mulandó lett, akárcsak minden más:
Eltévedni a plázában, vagy
kimászni a tűzlépcsőre - megint.
Már az sem a régi, hiába ugyan az a vasszerkezet.
Akkor elindított valamit,
másszor lezárta azt. Végzetesen.
Nézni a Margit-sziget fényben úszó szökőkútját,
megérezvén hogy nemsokára zuhanok magam is -
akár a vízcseppek.
Ránézni egy túl fiatal férfira, és azt mondani:
Ő az.
Gondolkodás nélkül feltenni rá mindent.
Harcolni, de hasztalanul.
Kifosztva, megalázva, leszegett fejjel
tenni meg az utat hazáig.
Feladni. Életemben először.
Mit sem sejteni arról, mi vár aznap..
Hatalom. Mindenség. Égszínkék boldogság.
Az a fránya tűzlépcső. Megint.
De azon a napon izzott...
Pedig december volt.
Az első karácsony.