Csak állt, és szemlélte a környezetét. Az esti Budapest forrón rideg, fájdalmas boldogsággal vette körbe. A hiány veszedelmes hadseregként tépte a szívét. Többen is hiányoztak neki, akiket a múlt sötét verme szippantott magába. Menekülni akart, de nem volt már hová. Egy - a helyiség eldugott sarkában ülő - frissen összejött, boldog pár addigi életének legcsodálatosabb, és egyben legsanyargatóbb érzését idézte fel benne. Minden tökéletesen együtt állt - épp mint azon a bizonyos napon. Az este, a hangulatos kávézó, az árnyékos sarok... Újra leperegtek előtte a képek, s mintha egyszeriben visszapörgött volna az idő kegyetlen kereke. Egy pillanatra talán boldog is volt. De másképpen boldog, mint a mindennapok forgatagában. Ez az egész különleges volt, és újra magával ragadta. Majd fájdalmas zuhanással visszaesett a jelenébe, de azonnal egy másik emlékben, egy másik emberrel találta magát. Egy kéz, miről azt gondolta, ha megfogja, örök társa lesz a hepehupás úton. Egy kéz melybe a szívét tette. Egy kéz, melynek a tulajdonosa hangos, fülsiketítő csattanással zárta be maga mögött végleg az ajtót. És rengeteg, rengeteg hiányt, és immár gazdátlan szeretetet hagyott maga után. Egy idegenné lett legjobb barát...
Csak állt, és szemlélte a környezetét. Az esti Budapest forrón fájdalmas emlékáradata elviselhetetlenné lett. Menekülni akart, de előre leomlott a híd, hátra pedig nem fordulhatott többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése