(Anna Karenina)
Az óra kattogása... A szomszéd szobákból átszűrődő zajok... A villamos nyikorgása... Egy ugyan olyan este, akárcsak a többi. Narancslét akartam csinálni. Már egészen legyengültem az egysíkú étrendtől... Két hete nem festettem semmit... Hová tűnt az élettel teli nő? Mi változott? Vagy inkább mi lett újra olyan, mint egyszer, nagyon-nagyon rég volt? Megint nyakunkon az ősz... Minden évben eljön, és mindig magával visz valamit. De egyet sosem: az emlékeket... Minden évben egyre inkább az életemet követeli, s ha meg akarom azt tartani, küzdenem kell. Hosszú, és nagyon nehéz az út, de a rengeteg fájdalom végül az öröklétbe vezet. Mennyi minden történhet egy év alatt... Pláne úgy, ha az ember mindig a rossz úton indul el. Sosem volt szerencsém. Ez ismét egy olyan pillanat, amikor levelet írok, és elégetem. Állítólag a füstjével együtt elszáll a fájdalom is. Máskor oldalakat írok, de most csupán egyetlen szó jut eszembe... Szótlanná lettem. Ez nem vall rám... Emlékszem, mikor pár szobával arrébb ültem az ablakban, és minden annyira tökéletes volt... De ez egy másik szoba. Egy másik ablak. Hiányzik minden, ami nekem nem adatott meg soha. Festeni akarok. És narancslevet csinálni. És nem nézni vissza soha, soha többé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése